Rózsaszín sajt

Minden, amit a Rózsaszín sajt c. magyar romantikus vígjáték elő- és utóéletéről tudni akarsz.

Levél a mozinézőhőz, utolsó este

2009.09.09. 22:54 :: tothbarna

 

Az egyik mozihálózat felkérésére írtam néhány sort a körlevelükre. Idemásolom, apróbb módosításokkal. Bemutató előtti "végszónak" sem rossz.

"Kedves moziba járó Társam/Társnőm !
 
Tóth Barnabás vagyok, a héten mozikba kerülő Rózsaszín sajt című romantikus vígjáték rendezője. Elsőfilmes, magyar rendező tehát, aki elsősorban filmrajongó és mozibajáró, úgy mint vélhetően Te.
 
Az utóbbi négy évet többé-kevésbé azzal töltöttem, hogy ötletet és pénzt gyűjtöttem ahhoz, hogy egy nap elmesélhessek Neked egy történetet. Ami kicsit az enyém, de inkább mindenkié. Ami a szerelemről, a felnövésről, a nehéz szülőkhöz való viszonyról szól. Ami vicces, de nem olcsó, lendületes és cselekményes, de nem felszínes, olykor vagány, olykor megható, de semmiképpen sem művészkedő.
 
Szó van benne apákról és fiúkról, a szex kontra (?) szerelem dilemmájába eső pasikról, a rengeteg gyönyörű magyar csajról, franciákról és magyarokról, a Szigetről és nem utolsósorban sajtokról.
 
Úgy feküdtem és keltem évekig, azzal a reménnyel, hogy egy nap eljut Hozzád, moziba járó fiatalhoz a filmem, és ugyanúgy megérint, ahogy engem érintett és érint meg sok-sok egyéb alkotás, ugyanazokban a termekben, ahová együtt járunk.
 
Ez a nap eljött. Remélem, a mozikban találkozunk, és megtisztelsz bizalmaddal, hidd el, felelősséggel és legjobb tudásommal dolgoztam meg érte.
 
Üdvözlettel
 
Tóth Barnabás"

4 komment

Holnaptól a mozikban a Rózsaszín sajt!

2009.09.09. 11:50 :: tothbarna

A holnapi bemutató alkalmából innen letölthető a film végefőcím-dala mp3 változatban. Előadó: Rostás Regina. Zeneszerző: Pirisi László.

Szólj hozzá!

Jelenetképek #13

2009.09.08. 10:44 :: tothbarna

Tóth Barnabás

Szólj hozzá!

Jelenetképek #12

2009.09.06. 10:43 :: tothbarna

Tóth Barnabás, Molnár Levente és Douceline Derréal

Szólj hozzá!

Jelenetképek #11

2009.09.04. 10:41 :: tothbarna

Tóth Barnabás és Molnár Levente

Szólj hozzá!

Vetítés kanadai nyugdíjasoknak

2009.09.03. 16:02 :: tothbarna

 

Egy kedves brazil-kanadai szervező lány kísért át a moziba, aki előre szabadkozott, hogy aznap valahogy félházak vannak csak max. Na, gondoltam, a felsorolt sok előjel mellé még egy. A mozi egy teljesen plaza szerű multiplex, popcorn bolttal, 17 teremmel, több emelet magasan.
 
Átadtak egy másik csajnak, aki aggódva birkózott épp a „Rózsassín sajt” kiejtésével, neki kellett felvezetni a filmet. Egyeztettünk, megkönnyebbült hogy beszélek minden itteni nyelvet. Körbementem szaglászni, itt is poszter-meg cikktenger a falakon a fesztivál filmjeiből, elég sok ember mindenütt, katalógussal, tollakkal a kezükben, bújják a programot, rohannak egyik teremből a másikba. Ez eddig teljesen normális látvány, bárhol a világon így van. Hanem ezek öregek voltak. 4 elegáns, öreg nő. Egy idős házaspár, amerikai turisták néznek pontosan így ki Pesten. Magányos bácsika, Forrest Gump 30 év múlva, tuti defektes. Fiatalokat nem látok, sehol, se a büfében, se a folyosókon. Egyet se. Ez viszont (eddigi tapasztalataim szerint) rendkívüli. Odaérek a termemhez, a 16-oshoz. Hosszú sor a 15-ös és a 17-es előtt, az én ajtómnál 3 ember beszélget. Mivel felkészültem erre, nem ér csalódás, de azért nem örülök.  A terembe lépve azonban eláll a lélegzetem: 140 fős terem, és teljesen tele van. Az első sor foghíjas, de később, az első 10 perc alatt megtelik az is. Se több, se kevesebb ember, mint amennyi elfér egy közepes méretű plaza moziteremben. Honnan jöttek? Mind bent ült már? Vagy egy átjáróból egy másik teremből? Vagy rosszul láttam a sorokat, és mindenki ide várt? Teljesen mindegy. Nagyot dobban a szívem, belül ujjongok. 7000 kilóméterre otthonról, teljesen névtelenül, egy több száz filmet bemutató eseményen. Amikor a Momentown-t alig bírtam megtölteni a saját ismerőseimmel meg a stábbal. A csaj büszkén mondja.: itt ül egy újságíró nő is ! Hogyan? Akkor ez mind civil? 140 nyugdíjas a városból? A többi teremben további 3000 ? Egész nap, reggeltől estig megtöltik a mozikat?
A hölgy bemutat két nyelven (ez itt szigorú előírás természetesen), majd átadja a szót. Minden mondatot először franciául, aztán angolul mondok: hogy ez valóban világpremier és a legeslegelső hivatalos vetítése a filmnek, hogy ma angol, holnap francia felirattal vetítik és hogy készséggel állok odakint rendelkezésre utána bárkinek bármilyen kérdésben, megjegyzésben. Tapasztalatból, nézőként is tudom, hogy rengeteget jelent egy alkotó jelenléte. Szinte ünneppé tesz egy vetítést, ráadásul nagyon bőkezű házigazdák, ez a minimum.
Na, elkezdődik, a kép picit homályos (nem elég kontrasztos) a hang meg nem teljesen tiszta (a basszus mintha túl lenne vezérelve), de nem vészes.
 
A film végén megszólal a taps (nem tudom, itt szokás-e, lehet hogy igen). Ígéretemhez híven kint várom a tömeget a folyósón, de semmilyen feszengés nincs bennem, végre nem rokonok és haverok, ez egy fesztivál kérem. Csomóan rámnéznek, majd mintha egy álomból ébredtek volna, „ah, c’est vous, l’acteur !!??”, egyesek össze se kötötték a bevezetőt mondó rendezőt a színésszel, megdöbbennek hogy itt látnak. Ilyenkor az ember nyilván a pozitív kritikákat hallja csak, mert nem jön oda fikázni valaki. Többen körbeállnak, szorongatják a kezem, teljesen abszurd, 5 csillogó szemű öreg nő, egy enyhén tini vígjátékos film után. Vicces, emberi, finom, ezek a kulcsszavak. Jön egy házaspár, a nő gratulál, a férfi paprikavörös fejjel mondja a feleségének: 17 filmet láttam, de ez az első, amit nem untam. Valakit kérdezek: hogy lehet hogy ennyien eljöttek, szerintük? Azt mondják, a címe miatt, „it’s catchy”. Angol és francia nyelvűek teljesen vegyesen, később körbeáll egy magyar kolónia is, vannak vagy hatan, velük már hosszabban beszélgetek, ajánlanak helyeket itt Montreálban, van két magyar templom például, meg magyar iskola.
 
Következik a holnap esti kilences vetítés. Te jó ég...mi van, ha arra fiatalok is jönnek???

Szólj hozzá!

Montreali benyomások

2009.09.03. 15:47 :: tothbarna

 

Először is azt kell leszögeznem, hogy rengeteg film van itt. Négy kategória van: Verseny (20 film), elsőfilmek versenye (21 film), versenyen kívül (24) és a World Cinema (104 film). A Sajt ebben az utóbbiban van. Ez mind csak a nagyjáték, legalább ennyi kisfilm van. A versenyfilmeket a nagymoziban vetítik és mindegyiknek külön sajtókonferenciája van, és általában több stábtag és szereplő kíséri el őket. Az én szekcióm a fesztiválközponttól távolabb eső Quartier Latin mozijában lesz, ahol 16 (!) teremben mennek párhuzamosan a filmek. Ráadásul ma nem francia, hanem angol felirattal, és pont ötkor, amikor is minden nap a központ bárjában koktélparty van. Szóval ez mind rossz előjel. Holnap jó az időpontom, este 9, és francia a felirat. Aztán másnap reggel angol, majd szombaton megint francia.
Szokásos nagyvárosi/fesztivál dilemma: mit kezdjek ezzel a rövid idővel (4-5 nap). Sétáljak a kikötőben és az óvárosban? Béreljek bringát, és menjek el az olasz/kínai, vagy épp az egyetemi negyedbe? Töltsek el egy ingyenes fél napot a szálloda wellnessében? Nézzem meg a legérdekesebb filmeket a 170 filmből? Üldögéljek a fesztiválközpont kávézójában, a filmpiacon? Esetleg szálljak buszra és menjek el Québec Citybe, ami Québec igazi francia központja?
Természetesen irigylésreméltó a dilemmám, nem panaszkodom. Csak ez a folyamatos valamiről lemaradás érzése állandóan.
Az utcákat járva teljesen Amerika érzése van az embernek, felhőkarcolók, shopping centerek, vörös téglás, tűzlétrás házak, széles sugárutak, mindenhol a fogyasztás, a fogyasztás. Itt mindenkinek fagyi / pepsi/ shake van a kezében. Gyönyörű idő van, kora őszi napsütés, 20 fok. Az emberek teljesen amerikainak néznek ki, rengeteg a színesbőrű, főleg indiai/arab/ázsiai, nem annyira a fekete. De a legjobb persze a nyelv. Mintha egy amerikai nagyvárosban mindenki bekattant volna, és parodizálná a franciát. Well, sé pó vrémant, erős amerikai r-el. Hi, how are you, bié szűr – ilyen beszélgetéseket kapok el pl. Nagyon mulatságos. Persze még csak a központban sétálgattam, nem igazán mérvadó.
 
A szálloda a Hyatt Regacy, mindenki itt száll meg, legalább 4 csillag. Ami érthetetlen az az, hogy a recepció nem az utca szintjén van, hanem a bejárattól egy lifttel kell felmenni. Ott kiszáll az ember, és átszáll a normál liftre. Namost ez a recepció lift baromi lassú, általában már 5-10 ember várakozik rá. Ilyet még sehol nem láttam. A kulcsot sem szabad leadni, mert amikor így tettem és a séta után át akartam venni, igazoltatni akartak (nem vittem papírokat), aztán meg kérdezősködtek mindenfélét. Igen, egyelőre a barátságosság, az emberi lépték hiányzik az egészből. 
 

Szólj hozzá!

Jelenetképek #10

2009.09.02. 10:39 :: tothbarna

Szólj hozzá!

Nyerni nyerni nyerni

2009.09.01. 08:10 :: tothbarna

Tegnap a Hír TV-ben élő beszélgetés volt Bezerédi Zoltánnal és velem a montreal-i filmfesztivál kapcsán. A Rózsaszín sajtot ugyanis -6 másik magyar alkotás mellett- meghívták a világ egyik legrangosabb, úgynevezett "A" kategóriás filmfesztiváljára. Ilyenből 12 van, ez annyit tesz, hogy verseny szekciójában kizárólag világpremierekkel foglalkozik, nagy felhajtás övezi őket, rangos díjak, komoly művészek a zsűrikben stb stb. Ide tartozik Cannes, Velence, Berlin (ez még a 12-n belül is az elit kör), valamint Locarno, Montreal, Karlovy Vary, San Sebastian, Moszkva, Tokio, Kairó, Mar del Plata és Shanghai.

Természetesen a szokásos megválaszolhatatlan kérdések után (mit akar mondani a film, mi az üzenet, illetve csatornasajátosságként (?) milyen értékeket képvisel) a riporter hölgy feltette a sportcsatornák slágerkérdését: milyen esélyek vannak, mit várok a versenytől. Siettem leszögezni, hogy NEM versenyben indul a film, hanem egy párhuzamos szekcióban (ilyenből mindig van 3-4 ezeken a fesztiválokon, PÉLDUÁL fiatal filmesek, emberi jogi filmek, bizonyos régió filmjei, kísérleti filmek stb). Egyetlen díjacska van, amit matematikailag megkaphat, a fesztivál összes filmje (néha több száz akár) közül egy elnyeri a közönségdíjat. A hölgy azonnal ráharapott a témára, és már szegény Zolit zaklatta: na, ERRE mennyi az esély, mit várunk.

Picit ilyen "magyar betegségnek" érzem ezt, pont mint az olimpiáknál. Arany, arany, arany. Hónapokkal, évekkel a versenyek előtt megy a latolgatás, hány arany lesz. Ha egy versenyző egy századdal lemarad, és csak ezüstöt kap, már tragédia van. Amikor lehetne azt is nézni, hogy kijutott, ott volt, megtett mindent, sportszerű volt, megelőzött 35 másik versenyőt, országos rekord, akármi. Ilyen pici országként, nemzetként 3 arany is meseszerű, egy arany is az. Minden kijutott sportoló az.

A film, a kultúra esetében még abszurdabb az eredményhajszolás (és ez már nem magyar betegség). Ez a "verseny" szó mindig kicsit vicces volt nekem filmek esetében. Ki nyer? A legrövidebb? A legszebb? A legviccesebb? Ki dönt? Mi alapján? Lelki szemeimmel látom a filmeket a startmezőnél, eldördül a pisztoly, és loholnak, hogy "én meghatóbb leszek"! "Nem, én hatásosabb leszek" "Én meg véresebb!" A zsűri meg hümmögve jegyzetel és a célfotót elemezgeti.

Úgyhogy, az eleve vesztesek lelki nyugalmával utazom ki, és azért drukkolok, minél többen legyenek a teremben, minél nagyobbakat nevessenek, a teremből kifele jövet pedig minél több ábrándos, messziről visszatérő, bamba szempárba nézhessek.

Az lesz az én győzelmem!  

Szólj hozzá!

Jelenetképek #9

2009.08.31. 10:36 :: tothbarna

Szólj hozzá!

Jelenetképek #8

2009.08.29. 11:35 :: tothbarna

Pikali Gerda; Lisztes Linda és Tóth Barnabás

 

Szólj hozzá!

Sportos csajok

2009.08.27. 21:01 :: tothbarna

Mintha nem lenne elég szép nő a filmben (elég lejjebb görgetni a blogon, a kommentek nélkül be-betüzdelt képek közt szemezgetni), még az alig-alig felismerhető epizódok is mind dekoratívak. Tényleg szerencsés rendező vagyok, rögtön az első filmemben ennyi ! Tegyük gyorsan hozzá, a medence partján álldogáló 3 hölgy nem csak csinos, de kiváló és sikeres sportoló is! A BVSC felnőtt női (sokszoros országos bajnok) csapatát erősítik, a baloldali és a középső lány (a "két Juli", Kiss és Győri) a nyári római vébén párosban a nemzeti színeket is képviselték, hajszálnyival lemaradva az olimpiai kvótáról - pánikra semmi ok, lesz addig még világverseny. A jobboldali lány Lengyel Viki, és Lisztes Lindával (az egyetlen "nem igazi" szinkronúszó lánnyal) kiegészülve a filmbeli csapatot alakítják.

Szólj hozzá!

Jelenetképek #7

2009.08.27. 10:33 :: tothbarna

Lisztes Linda és Tóth Barnabás

Szólj hozzá!

Jelenetképek #6

2009.08.25. 10:27 :: tothbarna

Lipcsei Betta

 

1 komment

Werkképek #6

2009.08.23. 10:25 :: tothbarna

Szólj hozzá!

Hang drum

2009.08.22. 23:31 :: tothbarna

A képen látható fémtárgy az ölemben nem ufó, nem wok, de még csak nem is egy manierista teknősbékaszobor. A neve HANG DRUM, és mivel német svájci hangszer, kiejtése: háng drám. A "hang" szó itt a kézre vezethető vissza (etimológiailag magam sem értem, hogy). A lényeg, hogy ezt a csodálatos és igen ritka hangszert 2000 óta gyártja egy kis svájci cég, 1000 euró és fél évet kell rá várni. Őse a jamaicai érintéssel Afrikából befutott still drum, de azt még ütőkkel kellett verni, ezt viszont ujjheggyel, ujjperccel, tenyérlappal, alsó csuklócsonttal stb. A kis lyukak körül teljes oktáv rejlik, teljesen melodikus hangszer, és a hangja....elég az hozzá, hogy amikor ráesik az eső, azt mondják, az az istenek játéka. Ha beírjuk a Manu Delago nevet a video portálokon, ízelítőt kaphatunk a hangjából, például itt. Vannak magyar képviselői is, Horváth Kornél vagy a belvárosi utcákon fel-feltűnő Pável Norbert. A Rózsaszín sajt zenei világát Pirisi László kifejezetten e köré a hangszer köré alakította, a filmben pedig több jelenetben hosszan felbukkan a hang drum. Itt egy kép Lászlóról.

 

Ő a Nova Kultur Zenekar billentyűse, a Momentán Társulat zenei szerkesztője, zongoristája és kicsit mindenese (innen ismerjük egymást), és mindemellett néhány kisfilmem zenéjének szerzője (Kiállítás, Me and football, Meglepetés). Adta magát, hogy ezt a filmet is együtt csináljuk. Az eredmény minden várakozásomat felülmúlta.

2 komment

Jelenetképek #5

2009.08.21. 10:18 :: tothbarna

Eke Angéla és Tóth Barnabás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Werkképek 5

2009.08.20. 18:11 :: tothbarna

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a jelenet végül nem került bele a filmbe, de jó alkalom arra, hogy írjak néhány szót a főszerepet alakító Bezerédi Zoltánról. A nagyközönség és a fiatalok elsősorban a modernkori komédiákból és remake-ekből ismerhetik, mint a Meseautó, az Egy bolond százat csinál, a Hyppolit. Pedig szerintem nem ezekre a filmekre a legbüszkébb, sokkal inkább Szabó István Bizalom-jára vagy Bacsó Péter Te rongyos életére. De sokat mesélhetne a legendás kaposvári évekről, ahol Koltaival, Jordánnal, Lukáts Andorral és sok más tehetséges emberrel évtizedekig az ország legmeghatározóbb, legizgalmasabb színtársulatának volt oszlopos tagja. Most sem panaszkodhat, hiszen a Katona József Színházban főszerepet főszerepre halmoz, miközben a Nemzetibe vagy a Vígbe hívják rendezni. Korábban sosem játszottunk együtt, bár néhány éve az egyik szinkronstúdióban a Derrick egyik epizódjában a fiát szinkronizáltam...akkor ő még nem sejtette, hogy nekem komoly terveim vannak vele, de én már úgy sandítottam rá a mikrofon előtt állva, két felvétel közt, hogy hogyan is festünk együtt... Egyébként abban a részben a fiú megöli az apját. A képen éppen revánsot készül venni.

Szólj hozzá!

Jelenetképek #4

2009.08.17. 14:13 :: tothbarna

Douceline Derréal

2 komment

Werkképek #4

2009.08.15. 14:08 :: tothbarna

"Lengyel-magyar két jó barát..."  Przemek operatőrrel az egyik lehetséges helyszínen a próbák alatt. Vele több kisfilmet, sőt egy belga televíziós sorozatot is forgattam.  

Przemek a sajtüzembeli jelenet egy képét állítja be. Az itt készülő sajt nem rózsaszín ugyan, ettől függetlenül fontos szerepet kap még a történetben.

Szólj hozzá!

Színész-rendezők

2009.08.13. 13:40 :: tothbarna

 

Gyakran teszik fel a kérdést: nem nehéz egyszerre játszani és rendezni? Mindig automatikusan rávágom: nem, holott igazából sosem gondoltam még bele.
Összetett kérdés, de mivel már többször volt alkalmam játszani más rendező keze alatt, illetve rendezni úgy, hogy nem játszom, van összehasonlítási alapom.
Mindenekelőtt leszögezem: számomra, nézőként igen szimpatikus a színész-rendező felállás, sőt, meg kell mondjam, hogy 1-2 szánalmasan exhibicionista és/vagy amatőr próbálkozástól eltekintve mindig ad az eredményhez egy bizonyos pluszt, egy személyes réteget, egy külön odafigyelést. Három nagy kedvencem, talán példaképem a halhatatlan rendezők palettájáról mind színészek is: Chaplin, Woody Allen és Clint Eastwood. Nagyon kedvelem továbbá Ben Stillert, Harold Ramis-t, Orson Welles-t és persze Tarantino-t. De minden országnak vannak a (szememben) nagy alakjai a kamera mindkét oldalán: a franciáknál (PÉLDÁUL) Jacques Tati, Matthieu Kassovitz, Philippe Harel, Albert Dupontel, Didier Bourdon és a Bacri-Jaoui páros. Az olaszoknál Nanni Moretti és persze Benigni. Az oroszoknál Nikita Mihalkov, Sergei Bodrov. Végül a japán Takeshi Kitano, a holland Alex Van Warmerdam és a cseh Zdenek Sverák is mind-mind a hazájukban közismert író-rendező-színészek. De nem kell ilyen messzire menni: Koltai Róbert, Rudolf Péter és Kern András rendezői bemutatkozásai egyben főszerepeket is jelentettek, és számomra mindhárom elsőfilm igen szimpatikus volt (Sose halunk meg, Üvegtigris és Sztracsatella).
Mivel gyermekként sokat szerepeltem filmekben, színházban, televízióban, számomra természetes a kamerák jelenléte. Nem tartom magam különösen jó színésznek, de ha látom írás közben, hogy valamit meg tudok csinálni, nem habozok magamra osztani. Játszottam a Kiss Feri tutira megy, a Vonaton, a (terep)SZEMLE és az Autogram című filmjeimben is. Így lett ez a Rózsaszín sajttal is, ahol az a tény is szinte kizárta profi színész szerződtetését, hogy a szerep szerint folyékonyan kell beszélni franciául.
Politikai szatíráimban (Az ember akit kihagytak, Egy szavazat) valamint a komolyabb témájú, ha tetszik, művésziesebb kisfilmjeimben (Szerelem meg hal, Kiállítás, Meglepetés) viszont nem játszom, és ez talán pozitívan is hatott a színészvezetésre, képalkotásra.
Ugyanis ha játszom is, nem mindig tudom ellenőrizni, elemezni, mérlegelni az aktuális képbeállítást, valamint óhatatlanul elsiklok bizonyos színészi hibák felett, hiszen a szereplő egyben partnerem is (nem beszélve a saját alakításom elbírálásáról – szinte lehetetlen feladat).
Ezért a végső válasz: valószínűleg nehezebb játszani is. De ez is az önkifejezés egy módja (sőt: a legközvetlenebb módja).
Viszont ha jól sikerül az eredmény, a moziteremből kijövet azonnal le lehet aratni a babérokat. S ha rosszul? Nem kell elmenni a vetítésre….

 

1 komment

Werkképek #3

2009.08.11. 13:42 :: tothbarna

Baseball sapkában az operatőr, Przemyslaw Niczyporuk magyaráz (mindkét képen). Úgy látszik, a filmesek tényleg mindig így tartják a kezüket, nemcsak az életrajzi könyvek címlapján. Ő lengyel, és úgy kell ejteni a nevét, hogy Psemszváv Nicsiporuk. Röviden Psemek, vagy akinek még ez is nehéz, mint páran a stábból, csak Semek. Annak, hogy ő lett az operatőr, semmilyen koprodukciós, anyagi, szervezésbeli oka nem volt, sőt, igazából csak nehezített mindenen: a film kulturális besorolásától kezdve a magyar operatőrcéhek neheztelésén keresztül az immár háromnyelvű (magyar, angol, francia) munkáig. Csakhogy én még hiszek az olyan magasztos szavakban hogy ígéret, barátság, bizalom. Márpedig Przemek jó barátom, akinek évekkel ezelőtt odaígértem az első filmem, és akinek tehetségében, gyorsaságában és humorában töretlen a bizalmam. Ő pedig kreativitásával, alkalmazkodóképességével és kisugárzásával mindenkit meggyőzött maga körül döntésem helyességében.

Szólj hozzá!

Magyar vagy francia

2009.08.10. 22:49 :: tothbarna

Meglepetten olvasom az egyik beharangozó cikkben az egyik honlapon a következő fordulatot: "a magyar-francia Tóth Barnabás számos sikeres kisfilm után...". Az újságíró kolléga valószínűleg felszínesen futotta végig a sajtóanyagot, amiben a film nemzeti besorolásával keverhetett össze (a film ugyanis magyar-francia koprodukció valójában). Mindenesetre a dolog tisztázása végett egy kis háttérinfo magamról (back story, ahogy az amerikai forgatókönyv guruktól olvastam). Strasbourg-ban születtem, mivel édesapám négy éven át kint tanította a magyar nyelvet az egyetemen. Még három éves sem voltam, mikor hazajöttünk, és 12 éves koromig egy szót sem beszéltem Moliere nyelvén. Azonban a kint töltött évek hatására szüleim és bátyám igencsak hatása alá került a kultúrának, rengeteget néztem francia tévét, olvastam francia könyveket a gimnázium és a főiskola alatt. Aztán egy európai pénzdíj miatt az egyik kisfilmemet is kint forgattam le, francia színekben (Vonaton a címe), valamint egy másikat is, egy kurzuson hirdetett feladatként, ahol sikerült megnyernem Jeanne Moreau-t főszereplőnek (ez volt az Autogram). Tehát a félreértés forrása: életrajzi, kisfilmi, és koprodukciós. De azért én magyar vagyok teljes egészében.

Szólj hozzá!

Jelenetképek #2

2009.08.09. 13:33 :: tothbarna

Ez az egyik kedvenc képem a filmből. Tibor (Bezerédi Zoltán) ördögien manipulálja a szűk konyhában fiát, a tapasztalatlan Danit (én lennék ott balról). Mindketten az ebédlőben jóízűen sajtot (!) falatozó hölgyet nézik...

Egyike a lélegzetelállító tájaknak (mondom: tájaknak), ahol forgattunk. A folyó innenső oldala még Franciaország, a túlpart Svájc. Éjszakánként lövések zavarják fel a környék madarait: a határviták miatt az ENSZ kéksisakosai próbálják jobb belátásra bírni a dühöngő feleket.

2 komment

Werkképek #2

2009.08.07. 13:36 :: tothbarna

Nagy Imre kellékes éppen filmbeli unokatesóim titkos marihuána ültetvényéhez szállít anyagot. (jól látjátok: egy sajtüzem raktárában) Örök probléma e tiltott növény filmbeli megjelenítése: jellegzetes formáját már mindenki jól ismeri (ha más nem: trikókról vagy karkötőkről), tehát ha mondjuk paradicsomleveleket tesz az ember a díszletbe, az gagyi. Ugyanakkor beszerezni igazi cuccot nyilván illegális, illetve ki az a hülye, aki ekkora értéket bízna a híresen link és romboló filmesekre. Ezért marad a hasonló formájú, ám hatástalan hím növényű vadkender, illetve a közönséges utcai kender, ami gaz. 

A két férfi elöl az úgynevezett "hangosztály", azaz a mikrofonos (balra: Stella Szabolcs) és a hangmérnök (jobbra: Kőporosy János). Mivel mindketten végtelenül szerény, de annál nagyobb tudású szakemberek (ez a két tulajdonság egyébként igen gyakran összefügg), sosem mondanák el, amit én most elmondok. Szabolcs munkáját (egy csapat részeként) már díjazták Oscarral (a Gladiátort csinálta végig), Kőporról pedig Peter Greenaway is elismerő szavakkal nyilatkozott. Hát ilyen csapatom volt nekem.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása