Tegnap a Hír TV-ben élő beszélgetés volt Bezerédi Zoltánnal és velem a montreal-i filmfesztivál kapcsán. A Rózsaszín sajtot ugyanis -6 másik magyar alkotás mellett- meghívták a világ egyik legrangosabb, úgynevezett "A" kategóriás filmfesztiváljára. Ilyenből 12 van, ez annyit tesz, hogy verseny szekciójában kizárólag világpremierekkel foglalkozik, nagy felhajtás övezi őket, rangos díjak, komoly művészek a zsűrikben stb stb. Ide tartozik Cannes, Velence, Berlin (ez még a 12-n belül is az elit kör), valamint Locarno, Montreal, Karlovy Vary, San Sebastian, Moszkva, Tokio, Kairó, Mar del Plata és Shanghai.
Természetesen a szokásos megválaszolhatatlan kérdések után (mit akar mondani a film, mi az üzenet, illetve csatornasajátosságként (?) milyen értékeket képvisel) a riporter hölgy feltette a sportcsatornák slágerkérdését: milyen esélyek vannak, mit várok a versenytől. Siettem leszögezni, hogy NEM versenyben indul a film, hanem egy párhuzamos szekcióban (ilyenből mindig van 3-4 ezeken a fesztiválokon, PÉLDUÁL fiatal filmesek, emberi jogi filmek, bizonyos régió filmjei, kísérleti filmek stb). Egyetlen díjacska van, amit matematikailag megkaphat, a fesztivál összes filmje (néha több száz akár) közül egy elnyeri a közönségdíjat. A hölgy azonnal ráharapott a témára, és már szegény Zolit zaklatta: na, ERRE mennyi az esély, mit várunk.
Picit ilyen "magyar betegségnek" érzem ezt, pont mint az olimpiáknál. Arany, arany, arany. Hónapokkal, évekkel a versenyek előtt megy a latolgatás, hány arany lesz. Ha egy versenyző egy századdal lemarad, és csak ezüstöt kap, már tragédia van. Amikor lehetne azt is nézni, hogy kijutott, ott volt, megtett mindent, sportszerű volt, megelőzött 35 másik versenyőt, országos rekord, akármi. Ilyen pici országként, nemzetként 3 arany is meseszerű, egy arany is az. Minden kijutott sportoló az.
A film, a kultúra esetében még abszurdabb az eredményhajszolás (és ez már nem magyar betegség). Ez a "verseny" szó mindig kicsit vicces volt nekem filmek esetében. Ki nyer? A legrövidebb? A legszebb? A legviccesebb? Ki dönt? Mi alapján? Lelki szemeimmel látom a filmeket a startmezőnél, eldördül a pisztoly, és loholnak, hogy "én meghatóbb leszek"! "Nem, én hatásosabb leszek" "Én meg véresebb!" A zsűri meg hümmögve jegyzetel és a célfotót elemezgeti.
Úgyhogy, az eleve vesztesek lelki nyugalmával utazom ki, és azért drukkolok, minél többen legyenek a teremben, minél nagyobbakat nevessenek, a teremből kifele jövet pedig minél több ábrándos, messziről visszatérő, bamba szempárba nézhessek.
Az lesz az én győzelmem!
