Rózsaszín sajt

Minden, amit a Rózsaszín sajt c. magyar romantikus vígjáték elő- és utóéletéről tudni akarsz.

Végleges plakát

2009.08.05. 13:44 :: tothbarna

Nos, íme. Ez lett a film hivatalos plakátja. Bevallom, eleinte picit féltem tőle, de minél többet nézem, annál jobban tetszik. Rögtön itt van például a kétfajta értelmezése (mint azok a megfordítható rajzok, amik két különböző irányból teljesen mást mutatnak). Lehet ugyanis női testnek nézni szemből, de hátulról, félprofilból is, mintha a formás feneke lenne, ez esetben persze a köldök és a háromszög értelmezhetetlen.

Egyébként a grafika és a tervezés is Frank Rizzo munkája (róla ld. még "Az írásról" c. bejegyzés)

És hát, azt hiszem, régóta halogatott ígéretem, a rózsaszín sajt jelentésének magyarázata ügyében is nagy lépést tettünk. De hogy mit, miért és hogyan, az természetesen csak a filmből derül ki...

Szólj hozzá!

A gagyi, a lila és az arany közép

2009.08.04. 20:22 :: tothbarna

Arra, hogy sikeres filmes legyél Magyarországon, két recept létezik jelenleg.

1. Végy egy bárgyú történetet, egy felszínes komédiát, lehetőleg olyat, ami egyszer már sikeres volt (pl. a harmincas években). Végy minél több olyan arcot, aki az RTL-en és/vagy a TV2-n nap mint nap megfordul. Végy egy zenekart és egy énekesnőt, irass egy betétdalt. Nyomd tele a várost plakátokkal, szerezd meg az RTL-t vagy a TV2-t médiatámogatónak (ha megvan a Sláger és/vagy  a Danubius is, annál jobb). Tedd be a filmet az összes plázába, és húzd meg a black jack kart. A nyereségből vedd meg a következő filmed remake jogait vagy rendeld meg a könyvet fillérekért.

2. Forgass fekete-fehérre. Ha színesre forgatsz, az sem baj, de mindenképp nagyon hosszú snitteket csinálj. Gyártelepek, lakótelepek, kórházak, papneveldék, árvaházak legyenek a helyszíneid. Tegyél bele olyan szexjelenetet, amiben semmilyen érzelem nincs a testi/lelki fájdalmon kívül. Igyanak benne sokat, ha drogoznak, még jobb. A színészek semmiképpen se beszéljenek benne sokat, de ha mégis, akkor motyogjanak – úgyis csak a feliratos kópiát nézik csak, azt is külföldön. A címe egy vagy két szó legyen, lehetőleg angolul, esetleg latinul vagy fantázianévvel. Küldd el a világ összes fesztiváljára, valahol csak akad olyan zsűri, aki ráharap. A díjjal aztán már pályázhatsz is a következőre. Az, hogy senki nem nézte meg a filmet, büszkeséggel és daccal töltsön el, és ebből építkezz a következő filmben.

Picit persze ferdítek, karikírozok, de nem túlzottan sajnos.

Nem volt ez mindig így. Szinte bármelyik Fábri Zoltán filmet nézi az ember, olyan, mint egy édes ostyába csomagolt gyógyszer. Kellemes a fogyasztása, hatása jótékony és hosszútávú. Szabó István is ilyen. Mindketten csináltak 15-20 filmet, amiből 10 biztos hogy nagyon jó.  Én úgy látom, hogy ma is van egy (egyelőre) kisebbség, aki megpróbálja ezt a harmadik, igen rázós, rizikós középutat. Olyan minőségi filmet készíteni, aminek van mondanivalója, de valahogy jó nézni és az ember úgy jön ki a moziból, hogy kapott valamit.

Ilyen volt (és innen már még az eddiginél is szubjektívebb leszek) szerintem a Kontroll ezelőtt jó pár éve. Rendezője, Antal Nimród már Amerikában forgat. Ilyen volt még bizonyos szempontból az Üvegtigris is, Rudolf Péter munkája.  Nem csak ők vannak nyilván, és minden szépen lassan, de változik a jó irányba, hogy újra jó legyen a magyar film.

És hát…pironkodva, reménnyel telve, nemsokára visszaigazolást várva írom le…de ilyen szeretne lenni a Rózsaszín sajt is.

Szólj hozzá!

az írásról

2009.08.03. 23:20 :: tothbarna

Nem véletlenül ez a bejegyzés címe: Az írásról - van ugyanis egy ilyen Stephen King könyv (haladóknak: On writing címen, angolul az igazi). És bár az a regényírásról szól, a filmírás mégsem különbözik annyira. Én azt vallom: a történet a lényeg. Nem a stílus, nem a képi világ (az esztétika), még csak nem is a színészek. A sztori az első. Ha az jó, ha a könyv jól meg van írva, olyan nagyon elrontani a dolgot már nem lehet. Ha viszont gyenge lábakon áll a film, akkor már hiába színezgeti, vágogatja, zenélgeti alá az ember a legnagyobb tehetséggel, a legnagyobb sztárokat játszatva, érdektelen mű lesz.

Na szóval valami ilyesmi okból írtam egyedül először három verziót a sztoriból (tanárok a filmfőiskoláról, producerek és ún. script doctorok és editorok vezették ugyan a kezem, de mégis magányos munka volt), mígnem feladtam és bevontam írótársnak Frank Rizzo-t. Ketten megírtuk a következő három verziót (közben producert is váltottam és jött a képbe Hábermann Jenő és a Filmart), mígnem a hatodik után széttetük a kezünket. Nem az igazi, kell még valaki. Ekkor hivatalosan is felkértük harmadik sebésznek Hamvas Dánielt, aki egy 170 oldalas (!!!) elemzésben darabjaira szedte a tökéletesnek hitt hatodik verziót. Na, ha ennyire jól nyomod, mutasd meg, gondoltuk, és átdolgoztattuk vele az egészet, különös tekintettel a dialógusokra és a sok felesleges jelenet kihúzására/sűrítésére. Pedig akkorra gondolhatjátok, hogy már hány szakkönyvet, workshopot, képzést, kurzust rágtam már át, hallgattam végig. Frank is. És mégis, kellett hozzá Dani tehetsége, hogy a hetedik legyen a tuti, amire Jenő is úgy sms-ezett egyik reggel: "Jó a könyv". Ez nála óriási szó. Róla és a vele való munkáról majd egy következő fejezetben, legyen elég, hogy megírtuk hárman azt, ami többé kevésbé a Rózsaszín sajt című filmként kerül a mozikba szeptember 10.-n. Azért többé-kevésbé, illetve kevésbé, mert a megírt mintegy 130 jelenetből kb. 80 maradt bent a filmben, az első vágás 2 óra 20 perc volt, a moziteremben viszont csak 1 óra 32-t kell majd végigülnöd. Hogy miért? Mert túl volt írva a sztori :-)))) Rengeteg jelenet kikerült, de ez teljesen normális. Még a legmenőbb, legköltségesebb hollywoodi filmek dvd extrái közti is sok kimaradt jelenetet találhattok, pedig gondolhatjátok, hogy 25-en írták és 30 verziót élt meg, és még abban is sok kimaradt jelenet. Mindez a munka és "bébigyilkosság" - még King is használja ezt a kifejezést a saját kedves ötletek kihúzására arra van, arra volt, hogy Te, kedves reménybeli néző, a legjobban érezd magad a másfél óra alatt. Mert másfél órat rabolni az életedből, ráadásul úgy, hogy ezért még fizetsz is (tehát nem megvárni a letölthető kalózverziót), nem kis felelősség.

És hogy honnan az egész sztori, és mi az a rózsaszín sajt ? Ezt is legközelebb. Csak szavam ne felejtsem.

Szólj hozzá!

Werkképek #1

2009.08.03. 12:30 :: tothbarna

Douceline Derréal munka és sminkelés közben. Tipikus pillanat: amint elhangzik a "Éééés...tessék!", odaugrik a ruhás, lekapja Douceline-ról a téli kabátot, rólam a pokrócot, és máris eljátszhatjuk, milyen kellemes nyári délután a parkban... hiába, a filmkészítés folyamatos trükk, csalás és hazugság. (a példány a kezemben természetesen nem azt jelzi, hogy nem tudom biztosan a szövegem!!! inkább csak segíteni óhajtok a kolleginának)

Jobbra Flóra, a maszkmesterünk. Éppen Douceline-t sminkeli. Flórával már a Moziverzumban együtt dolgoztunk, éveken át, ami a TV2-n futott késő esténként. Szegény lány... amit én hisztiztem a különböző kenceficék miatt! Mindig valami heves reakció zajlott az arcomon: hol a könnyek eredtek meg (egy komédiánál ez kínos), hol jókora dudor nőtt valahol, nagyjából fél perccel a felvétel előtt. És hogy ebből semmi nem látszik a vásznon, az Flóra kezeit dícséri.

Szólj hozzá!

Jelenetképek #1

2009.08.01. 11:42 :: tothbarna

Douceline, a hölgy a képen, a Legfontosabb Női Szerep büszke birtokosa. Óriási szerencsénk volt, hogy vette a fáradtságot (és a kockázatot), és 500 kilómétert utazott Párizsból Besanconba egy ismeretlen magyar fiú első filmjének castingjára. Persze, fiatalon és naivan, tehát a forgatás előtt még ábrándoztam olyan nevekről, hogy Marie Gillain, Isabelle Huppert, sőt, Juliette Binoche, aztán felébredtem...s az ébredés is édes volt, mert Douceline nemcsak szép, de tehetséges és jó humorú színésznő. A piros trikót még akkor vette nekem a jelmeztervező, amikor azt hittem, lesz időm gyúrni a forgatás előtt. De rájöttem: Dani nyeszlettsége tulajdonképpen a legendás amerikai method acting karakterformáló része.

Itt alul középen Lipcsei Betta modell, aki az apa, Tibor (Bezerédi Zoltán) egyik futó kalandját alakítja. Ha valaki kizárólag miatta szándékozná megnézni a filmet, ne késsen sokat a moziból... csak egy jó tanács. (ha már Hitchcocknak bejött a Psycho bemutatójakor) 

Szólj hozzá!

Első bejegyzés

2009.07.20. 21:23 :: tothbarna

Elindul hát egy hosszú kaland, minden jel szerint szeptember 10.-én, amikor is mozikba kerül országszerte a film !!!

Addig még rengeteg teendő van, például meg kell szabadulnunk néhány résztől, amikhez nincsenek meg a jogdíjak (az utolsó pillanatig reménykedik az ember csodákban), el kell készíteni a film előzetesét, plakátját és ki kell találni a "kommunikációs stratégiát". Mert lehet bármilyen zseniális dolgot csinálni, világot megváltani, de ha senki nem hallott róla, akkor senki nem fogja megnézni. 

Úgyhogy megyek is dolgozni, de szabad estéken addig is, mármint a bemutatóig, hírt adok magamról és persze a Rózsaszín sajtról....(például hogy mi is az a rózsaszín sajt?? ekkora hülyeséget!!!) :-)

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása