Rózsaszín sajt

Minden, amit a Rózsaszín sajt c. magyar romantikus vígjáték elő- és utóéletéről tudni akarsz.

Színész-rendezők

2009.08.13. 13:40 :: tothbarna

 

Gyakran teszik fel a kérdést: nem nehéz egyszerre játszani és rendezni? Mindig automatikusan rávágom: nem, holott igazából sosem gondoltam még bele.
Összetett kérdés, de mivel már többször volt alkalmam játszani más rendező keze alatt, illetve rendezni úgy, hogy nem játszom, van összehasonlítási alapom.
Mindenekelőtt leszögezem: számomra, nézőként igen szimpatikus a színész-rendező felállás, sőt, meg kell mondjam, hogy 1-2 szánalmasan exhibicionista és/vagy amatőr próbálkozástól eltekintve mindig ad az eredményhez egy bizonyos pluszt, egy személyes réteget, egy külön odafigyelést. Három nagy kedvencem, talán példaképem a halhatatlan rendezők palettájáról mind színészek is: Chaplin, Woody Allen és Clint Eastwood. Nagyon kedvelem továbbá Ben Stillert, Harold Ramis-t, Orson Welles-t és persze Tarantino-t. De minden országnak vannak a (szememben) nagy alakjai a kamera mindkét oldalán: a franciáknál (PÉLDÁUL) Jacques Tati, Matthieu Kassovitz, Philippe Harel, Albert Dupontel, Didier Bourdon és a Bacri-Jaoui páros. Az olaszoknál Nanni Moretti és persze Benigni. Az oroszoknál Nikita Mihalkov, Sergei Bodrov. Végül a japán Takeshi Kitano, a holland Alex Van Warmerdam és a cseh Zdenek Sverák is mind-mind a hazájukban közismert író-rendező-színészek. De nem kell ilyen messzire menni: Koltai Róbert, Rudolf Péter és Kern András rendezői bemutatkozásai egyben főszerepeket is jelentettek, és számomra mindhárom elsőfilm igen szimpatikus volt (Sose halunk meg, Üvegtigris és Sztracsatella).
Mivel gyermekként sokat szerepeltem filmekben, színházban, televízióban, számomra természetes a kamerák jelenléte. Nem tartom magam különösen jó színésznek, de ha látom írás közben, hogy valamit meg tudok csinálni, nem habozok magamra osztani. Játszottam a Kiss Feri tutira megy, a Vonaton, a (terep)SZEMLE és az Autogram című filmjeimben is. Így lett ez a Rózsaszín sajttal is, ahol az a tény is szinte kizárta profi színész szerződtetését, hogy a szerep szerint folyékonyan kell beszélni franciául.
Politikai szatíráimban (Az ember akit kihagytak, Egy szavazat) valamint a komolyabb témájú, ha tetszik, művésziesebb kisfilmjeimben (Szerelem meg hal, Kiállítás, Meglepetés) viszont nem játszom, és ez talán pozitívan is hatott a színészvezetésre, képalkotásra.
Ugyanis ha játszom is, nem mindig tudom ellenőrizni, elemezni, mérlegelni az aktuális képbeállítást, valamint óhatatlanul elsiklok bizonyos színészi hibák felett, hiszen a szereplő egyben partnerem is (nem beszélve a saját alakításom elbírálásáról – szinte lehetetlen feladat).
Ezért a végső válasz: valószínűleg nehezebb játszani is. De ez is az önkifejezés egy módja (sőt: a legközvetlenebb módja).
Viszont ha jól sikerül az eredmény, a moziteremből kijövet azonnal le lehet aratni a babérokat. S ha rosszul? Nem kell elmenni a vetítésre….

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsaszinsajt.blog.hu/api/trackback/id/tr251281411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LordBullington 2010.02.11. 09:22:58

Barna a filmed nagyon tetszett és tényleg megérintett. Már nem tudom hanyadszorra nézem DVD-n. Az apa-fiú viszonyban sokban magamra/magunkra ismertem. Köszönet a filmélményért.
Douceline Derréal pedig lélegzetelállító nő. Totál odavagyok érte. Mázlista :)))
süti beállítások módosítása